Fél 6-kor csörgött az órám, sikeresen és nem különösen fáradtan ébredtem. Készülődés, utolsó simítások, aztán irány Ronival a Liszt Feri… Fél 7-kor indultunk, nem sokkal fél9 után már meg is érkeztünk, épp akkor, amikor Nya írt egy SMS-t, h tudassam Vele, h minden OK-e, mert sok reptéren gondot okoz az időjárás. Budapesten nem, szép tiszta idő volt. Elfoglaltam a helyem, ahol mindössze kb. 7 órát töltöttem. Próbáltam vmi áramra lecsapni, de azt, amit kinéztem, lenyúlták előlem, annyira meg nem voltam hippi, h a bőröndömre ülve, a földön számítógépezzek. Igazából hamar eltelt ez a része a napnak. Valaki vagy felhívott, vagy SMS-t kaptam, olvastam, néztem az érkező utasokat, a találkozásokat, tippelgettem ki honnan származik. A legviccesebb az volt, hogy mindig meg kellett kérnem valakit, h nézzen rá a cuccomra, amíg elmentem a mosdóba. Ahogy telt az idő, egyre gyakrabban törtek rám a parahullámok és az idegeskedés. Fél4-kor megnéztem az induló járatokat, akkor már ki volt írva az enyém is, kezdtem összepakolni, majd megkértem egy idősebb férfit, hogy segítsen már elvinni a csomagomat, mert egyedül nem megy. Rendes volt, nem utasított vissza. Ott álltam a sorban és izgultam, h minden rendben legyen a bőröndökkel. Aztán mögém állt egy lány, aki éppen akkor fejezte be a telefonálást. Beszédbe elegyedtünk és kiderült, hogy az van kiírva a monitorra, hogy a gépünk 20h-kor indul… Odaértem az utasfelvételi pulthoz, kinyitom a könyvem, látom, h az útlevelem mellett nincs ott a kinyomtatott beszállókártyám. ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Hol van? Néztem hátra, aztán mondtam a csajnak, h előzzön már meg, nem akartam feltartani a sort. Kinyitottam a könyv hátulját és ott volt. Áh, h kerülhetett az oda!? Szegény lánynak meg akadtak gondjai, uis nem volt poggyász fizetve neki, így nem tudta azt leadni… Nálam nem volt semmi gond. Tájékoztattak, h 18h-tól hamarabb nem tudunk átmenni a kapun. Na, jó, nincs mit tenni. Írtam Nyának is. Aztán vártam, majd újra összefutottam a csajjal, aki kifizette a díjat és elültünk beszélgetni. 6 óra után letudtuk az ellenőrzést is és ismét csak vártunk. Nekem akkor már eléggé lemerülőben volt a telefonom, kicsit töltöttem, de nem sokat jelentett neki sztem, majd ki is kapcsoltam. Aztán elmentünk a 9-es kapuhoz, ott már azt hittem összeesek, nem bírtam se testileg, se lelkileg. Kaját nem kívántam, idegesített a bizonytalanság és ez a sok késés… A sorban összehaverkodtunk egy idős házaspárral, aztán nagy nehezen ismét elkezdődött az ellenőrzés, feltettek minket a buszra, bár ott is várni kellett 1 csomót, majd végre felszállhattunk a jet2 gépére. 2 angol nőci mellett ültem, az ablaknál. Annyira fáradt voltam és ez a repülés nem volt vmi jó. A kivilágított Bp tetszett x m magasról, de amúgy elég félelmetes volt néha. Az út első felében be voltam kómálva, próbáltam aludni, pihenni, aztán felélinkültem, ettem pár falatot és olvastam az ottani magazint. Aztán már hipp-hopp Manchesterben is voltunk. Amikor bekapcsoltam a telefonomat, százával jöttek az sms-ek. Gondoltam, h Nya aggódni fog. Kiderült, h nem tud értem kijönni, mivel már nagyon késő van, a gyerekeket sem tudta kire hagyni. Hívott 1 taxist. Próbáltam/próbált felhívni, de sikertelenül. Nem volt jó se a kapcsolat, se az aksim, ráadásul a csomagokra is rengeteg időt kellett várni. Mi voltunk, akik először landoltak és odaértek a poggyászokhoz, mégis a többiek, akik Tel-Avivból ill. Frankfurtból érkeztek már mind megtalálták a csomagjaikat, mi ott vártunk, h történjen valami… Nagy nehezen csak beindult a dolog, sikeresen felvettük a bőröndöket, majd irány a kijárat. Nah, akkor keressünk 1 taxist névtáblával… Sehol Miss Fülep vagy Adrian vagy hasonló… Senki… Ott voltam egyedül 2 csomaggal, 0 fonttal, 0 euróval, 2500 Ft-tal és egy lemerült telefonnal. Igyekeztem nem pánikba esni és tisztán gondolkozni. Megpróbáltam bekapcsolni a telóm, majd felhívni Nya-t, amit sikerült is és kérdezte, h látom-e a taxist. Mondtam, h nem, ő pedig biztosított, h ott van, vár! Aztán odalépett mellém 1 szemüveges ürge és kérdezte, h Édrien? Mondom YESSSSSSSS! Ekkor pont ismét lemerült a telóm, de Nya felhívta a taxist és tudtunk beszélni. Toyotával mentem haza, egy kis 20 kg-os pukisztáni taxissal. Beszélgettünk kicsit, kedves volt és figyelmes. Szerintem élvezte, h ilyen akcióban vehetett részt. Egyszer meg is álltunk egy benzinkútnál és kérdezte mit szeretnék inni. Ő forró csokizott, én teáztam. Nagy nehezen megtaláltuk Nyaék utcáját és házát, aki kinyitotta nekem az ajtót és megölelgetett. Kifizette a taxist, majd felmentünk a szobába, amelyet nekem készítettek elő. Beszélt-beszélt, benyitott a gyerekszobába is, ahol az idősebb kisfiú felébredt, azonnal odaszaladt hozzám és megölelt. Vááááááááá! J Mondta neki Nya, h hozza fel, azt, amit oda akar adni… és Jayden megjelent egy csokor virággal a kezében és azt mondta: Thank you. Persze rossz szöveget tanult meg :P de akkor is édes volt. Magyar idő szerint 3-kor kerültem ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése